Milyen magyar filmek érkezhetnek idén a mozikba?
A nemzetközi produkciók után, hoztunk néhányat a hazai filmes felhozatalból is.
A nemzetközi produkciók után, hoztunk néhányat a hazai filmes felhozatalból is.
Bár a statisztikák nem ezt mutatják, biztosan sokaknak elegük van karácsonykor Kevinből, McLane hadnagy lövöldözéséből.
A Futni mentem nem akar több lenni, mint ami: feszes, kedves, szerethető vígjáték, amelyben nemcsak romantika, de humor is van. És nagyszerű színésznők, akik végre egészen természetesnek látszanak a nagyvásznon.
December 12-én új zenés magyar vígjáték érkezik a mozikba. A Hogyan tudnék élni nélküled? Demjén Ferenc slágereire épülő szerelmes, balatoni történet, amelynek fiatal tehetségek, többek között Marics Peti, Törőcsik Franciska és Ember Márk a főszereplői. Mutatjuk a legfrissebb előzetest!
Függetlenként csak a lelkesedés és esetlegesen egy bőkezű támogató jelenthet megváltást, Cibulya Nikol lelkesedését pedig nem érheti kritika.
Brutálisan indul, hogy aztán megható szabadulástörténetté kerekedve mindenkinek reményt adjon Till Attila új filmje. Az És mi van Tomival? egyszerre beszél az alkoholfüggőség bugyrairól, az érintettek és a hozzátartozók pokoljárásáról és arról, hogy nincs az a sötét, ahova ne sütne be néha a nap. Interjúnk.
Százmilliót gombfocira? De Kálmán bá már rivallna is rám, hogy ez szektorlabda, és lényegében igaza van. De hogy ki az a Kálmán és honnan jött a százmillió?
Hetedik alkalommal startol el a héten a Budapesti Klasszikus Film Maraton; a restaurált filmek nemzetközi fesztiválján ezúttal a sci-fi is kiemelt szerepet kap. A múlt jövője című szekcióról és a műfaj hazai kezdeteiről Kurutz Mártont, a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményi és kutatási vezetőjét kérdeztük.
Kis magyar valóság, kis költségvetésű, művészfilmes köntösbe csomagolva, ezúttal is csak az egyik fél verzióját meghallgatva.
Az Oscar rengeteg változáson ment keresztül az évek alatt, és bár sokan nem veszik már komolyan, még mindig az egyik legrangosabb filmes esemény, amelyen a magyarok rendszeresen nyerik el a díjakat.
Befejeződött a Saul Fiával Oscart nyert Nemes Jeles László új mozijának forgatása: az 1957 tavaszán, Budapesten játszódó Árva családi ihletésű történet egy tizenkét éves kisfiúval a főszerepben.
Hamarosan bemutatják a Bolond Istók című új magyar mozit: a reformkorban játszódó, romantikus, kosztümös alkotásban Arany János életének egy kevésbé ismert fejezete tárul fel.
Augusztus 22-én kezdetét veszi a Bujtor István Filmfesztivál Keszthelyen. Négy nap alatt hatvannégy magyar film versenyzik több kategóriában a Balaton Színházban. amelyek alkotóival és színészeivel is találkozhat a közönség. Jelen lesz mások mellett Törőcsik Franciska, Tordai Teri, Reviczky Gábor, Szalóczy Pál és Rajkai Zoltán is.
Hunyadi már a kapukat döngeti, hogy sikerrel ostromolja meg a nemzetközi filmpiacot, de ezen felül is nagyszerű volt az új névre keresztelt idei Magyar Mozgókép Fesztivál.
Rengeteg magyar és nemzetközi rövidfilm mutatkozott be a műfajnak szentelt fesztiválon, amely számos érdekes témának adott otthont.
Emma és Eddie úgy döntenek, Magyarországon adnak új lendületet az életüknek és a karrierjüknek. A fiatal amerikai OnlyFans-sztár házaspár budapesti hétköznapjait hét éven át filmezte Hörcher Gábor: az Emma és Eddie – A képen kívül egyszerre vezeti be a nézőt az új hullámos szexipar és a párkapcsolati erőszak világába.
Az egyik negyvenes házaspár vendégül látja a másikat, és ahogy fogy a pálinka, úgy sejlik fel lassan mindkét kapcsolat a mélyben régóta húzódó válsága. Semmi világmegváltás, csak a hétköznapi életünk – a Kálmán-nap kicsit keserű, de nagyon vicces és még annál is hitelesebb pillanatfelvétel a mi valóságunkról.
A Nemzeti színésze novemberi balesete óta teljes erejével a gyógyulására koncentrál, de sem fizikailag, sem lelkileg nincs összetörve. És nem mellesleg nagyon várja március 14-ét, amikor végre mozikba kerül a „Petőfi-film”: a Most vagy soha! című, nagyszabású kosztümös akciómozinak ő az egyik főszereplője.
És még másfél hektárnyi valósághű díszletváros, bravúros kaszkadőrmutatványok, drónok, lánctalpas gépek, egy szürkemarhacsorda a Nemzeti Múzeum kertjében – a márciusi ifjakról mesélő, mind ez idáig a legtöbb állami támogatásból készült Most vagy soha! igazi gigaprodukciónak ígérkezik.